A sportélet azt hiszem, élen jár, ha szexuális jellegű visszaélésekről van szó. A közelmúltban a görögök életét kavarta fel, amikor olimpiai bajnokuk, a vitorlázó Szofia Bekatoru nyilvánosan beszámolt az őt hosszú évek óta nyomasztó esetről. Hozzáteszem, Bekatoru egy nappal azután állt ki történetével, hogy Mania Bikov triatlonista és Rabea Iatridu úszó is beszámolt az általuk a sport világában átélt borzalmakról.
A domino effektus érvényesülését megtapasztalhattuk „nagyban” a #metoo kapcsán, és láthatjuk, mennyire nagy segítség és ezáltal ösztönző tud lenni, ha nem egyedül kell megszólalni, van kit követni.
Traumákról beszélni nehéz dolog, nyilvánosan még nehezebb. Hálásak lehetünk azoknak, akik mégis megteszik, kitéve magukat a meg nem jósolható reakcióknak, amik törvényszerűen érkeznek. Történt ez Bekatoru esetében is. Sokan nyilatkoztak meg a témában, néhány megnyilvánulásra mutatnék rá itt. Ahányan, annyiféleképp …
Médiában megjelent tudósítások címei: Szexuálisan zaklathatták az olimpiai bajnokot (Euronews, 2021. január 19.); 23 év után beszélt először szexuális zaklatásáról a görög olimpiai bajnoknő (Telex, 2021. január 29.); PANDÓRA SZELENCÉJE: Egy görög olimpikon nemi erőszakkal vádolja sportága egyik vezető tisztségviselőjét (BALK.hu, 2021. január 19.).
A vitorlázó szövetség első körben így reagált Bekatoru vádjaira; az EIO hivatalos válaszában „kellemetlen incidensnek” nevezte a nemierőszak-kísérletet.
“Kiriakosz Micotakisz miniszterelnök egy hosszú, szívből jövő üzenetet tett közzé Bekatoru bátor lépéséről, és kijelentette, hogy ez egy társadalmi probléma, amit az államnak kell megoldania.”
“A Görög Olimpiai Bizottság elnöke, Szpirosz Kapralosz úgy fogalmazott: „Féljenek és szégyenkezzenek az elkövetők! Az áldozatok pedig törjék meg a csendet!”
Amint ilyenkor az lenni szokott, kérdések és dilemmák tömkelege mocorog a fejünkben, amikkel ki-ki vérmérséklete szerint megy tovább. Háborog, hitetlenkedik, együttérez, elbizonytalanodik, szánalmat érez, semleges marad… Ahányan, annyiféleképp …
Ki mondja ki azt, hogy valamilyen szituáció, folyamat szexuális zaklatás? Mikortól minősül annak? Mit lehet kezdeni megannyi év távlatából az ilyen esetekkel? Milyen címkékkel illetjük a történteket, milyen szavakat használunk, amikor beszélünk róla?
Ítélkezünk, bélyegezünk, akaratlanul, tudatosan vagy összezavarodottan anélkül, hogy bármiféle tudásmegosztás, beszéd, tapasztalatcsere, közös gondolkodás lenne a témában.
A nemi erőszak, a szexuális zaklatás, a bántalmazás, egy kellemetlen incidens, a “borzalmak”, a szexuális erőszak, mind-mind mást jelentenek. És igenis legyünk annyira korrektek és alaposak, hogy nem mismásolunk, nem keverjük őket, ha már szükségét érezzük megszólalni a témában.
Szükségünk van keretekre, kapaszkodókra, minimumokra, protokollra, értő fülekre, elvárásokra, vörös vonalakra, hogy a helyén és súlyosságának megfelelően lehessen kezelni ezt az egész zaklatásos témakört.
Erre találtam ki a ZKLTSMNTS-t és legfőképpen a workshop-ok-at. Ahol azért nem kizárólag a ventilláláson van a hangsúly, hanem a ma hazánkban (és nemzetközi vizeken) érvényben levő szabályozással való megismerkedésen is. A jogesetek segítségével, ha úgy tetszik, gyakorlati példákon keresztül belelátunk, milyen ügyek milyen elbírálás alá esnek; mit lehet elmondani arról, hol tart ma Magyarország a szexuális zaklatásos ügyek megítélésében. Azok a szervek, intézmények, akik hatáskörüknél fogva értelmezni kényszerülnek ezt a meglehetősen komplex jelenséget, mit gondolnak a témában.
Hogy ne bagatellizáljunk, ne hitetlenkedjünk, ne hibáztassunk, ne felmentsünk és megmagyarázzunk, hanem lássunk tisztán, nevezzük nevén, vonjunk felelősségre, mutassunk rá, értsünk meg, hajoljunk oda, fogadjuk el egymás határait és tanuljunk meg a másik emberi méltóságát tiszteletben tartva létezni.
