SZAKMAI UTAM

Pályafutásom során több évig dolgoztam ügyvédjelöltként nemzetközi és magyar partnerek által vezetett ügyvédi irodákban. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság referense, jogi előadója, érzékenyítő trénere voltam évekig. Aktív szerepet vállaltam a hatóság nemzetközi kapcsolataiban, rendszeresen részt vettem az európai egyenlő bánásmódért felelős szervek hálózatának, az Equinet (Brussels) -nek képzésein, konferenciáin. Doktori kutatási projektem kritikai jogelemzés, témája büntetőbíróságok gyakorlatának vizsgálata ‘nőkkel szembeni erőszak’ tárgyú ügyekben. A PhD fokozatot 2020. novemberében szereztem meg. Tudományos munkásságom révén jellemzően családpolitikai, ill. diszkriminációt vizsgáló több tudományos kutatásban is részt vettem, valamint Európai Uniós szerveknek jogharmonizációs jelentést is írtam Magyarországról.

A zaklatás témájához, jelenségéhez több oldalról, komplexen közelítek; megvan a rálátásom a jogi szakmai oldalára, tisztában vagyok a társadalmi kontextussal, ahogyan a hazai és nemzetközi szabályozási környezettel. Mondhatni jogászként és nem jogászként is tudok a témáról kommunikálni, felmérve azt, hogy adott személy részére, ill. adott közegben mire van nagyobb szükség, ill. fogadókészség.

Folyamatos ön- és hivatalos képzésben vagyok coach-ként, trénerként, ill. zaklatás,  erőszak és bántalmazás témájában:

  • EMCC/ICF Szakmai Műhelyek (EMK), GROW szakmai műhelyek coach-ok-nak
  • NLP Bevezető kurzus (Szilágyi Csaba, 2022 január)
  • Megoldásfókuszú coaching fiatalokkal (Göntér Móni, 2021)
  • Az Erőszakmentes Kommunikáció Lényege (Rambala Éva, 2021)
  • Trauma-tudatos segítségnyújtás (Trauma Központ, 2021)
  • Sport coach képzés (Media Coaching, 2021)
  • Tréneri módszerek és eszközök (GROW, 2020)
  • Coach képzés ICF ACSHTH  (GordonTA, 2020)
  • PhD (ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Jogi Doktori iskola, 2020)
  • ’Gender studies’ MA (Central European University, 2013)
  • European Global Politics’ MA (Nottingham University, 2009)
  • Jogász (Debreceni Egyetemen, 2007) Közélet-, közpolitika specializáció

 

 

PUBLIKÁCIÓIM

Tudományos munkáim, tanulmányaim listáját itt találod. Ezek mind szakirodalmat részletesen bemutató, valamint gyakorlati példákat, valós jogeseteket is bemutató írások. 

  • Górcső alatt: büntetőítéletek és bírói munka nőkkel szembeni erőszak ügyekben. Kreatív kritikai jogi elemzés. Társadalmi Nemek Interdiszciplináris eFolyóirata. 2020. december 
  • Az Isztambuli Egyezmény helye. A nemzetközi nőjogokat garantáló közegről, annak organikus alakulásáról. 
    Jogi Fórum. 2020.02.21.
  • Sebestyén Andrea, Andrea Krizsan: Politicizing Gender Equality and Women’s Movement Reactions to it in Hungary , In: Andrea, Krizsan; Conny, Roggeband (szerk.) Gendering Democratic Backsliding in Central and Eastern Europe : A comparative agenda , [Budapest] : CEU, (2019) pp. 78-119. , 42 p.
  • Az Isztambuli Egyezmény alapelvei. Válaszképpen Gyöngyösi Zoltán tanulmányára. Közjogi Szemle 2018/2

  • Az abortuszról és a jogi feminizmusról. Állam-és Jogtudomány 2018 Vol. LIX. No.1.

  • Beszéljünk a “jogi értelemben véve is” szexuális zaklatásról. Fundamentum Emberi Jogi Folyóirat 2018. január/február

  • A szexuális zaklatásról a nyílt légterű munkahelyeken. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 2015. December

  • Feljegyzések egy (alapvetően) emberölési tárgyalás margójára. A nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló világnap alkalmából. ArsBoni 2015. November 25.

  • Kísérlet feminista jogelmélet(ek) magyar joggyakorlatra történő alkalmazására Jogi Tanulmányok (ELTE) 2014. Június 13.

  • A nőkkel szembeni erőszak felszámolásáért. TransHumana 3. 2014. Április (7-9. oldal)

  • Férfiak és nők a munka világában. Szexuális zaklatás a munkahelyen. Humana 2011. Október 11.

Innen le is tölthetők:

A Magyar Tudományos Művek Tárában, illetve az academia.edu honlapokon van, amihez azonnal hozzáférsz, ha a kapcsolódó linkekre kattintasz. Amelyik nem elérhető nyilvánosan, azt külön kérésedre továbbítom neked, jelezd bátran elérhetőségeim bármelyikén. 

A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), a nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis. Működtetése a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény alapján a Magyar Tudományos Akadémia közfeladata. Az itt publikált közlemények a hazai tudományos közélet regisztrált alkotásai, amin keresztül a szerzők munkássága hivatalos forrásból megismerhető. Szerzői adatlapomhoz a nevemet kell a keresőbe írni itt: Magyar Tudományos Művek Tára.

Az ACADEMIA.EDU egy olyan (San Francisco-ban jegyzett) platform, ahova a világ minden tájáról származó, a legkülönfélébb tudományágakban dolgozó szerzők teszik elérhetővé és a tudományos diskurzus részévé munkáikat, pozíciójuktól, végzettségeiktől, szenioritásuktól függetlenül. Ez egyfajta ‘open access’ platform, bárki regisztrálhat, tölthet fel munkákat, lehet kulcsszavakra, érdeklődési témakörökre keresni; követni egymás munkásságát. Jelenleg 125 milliónál is több szerző regisztrált az oldalra, 25 milliós nagyságrendű írást feltöltve. Az én oldalamhoz katt ide: Andrea Sebestyen | Eötvös Loránd University Budapest – Academia.edu